5. fejezet

                                                     5. fejezet - A fejedelem

Az erdő a kora hajnali órák ellenére is meleg, békés közegnek tűnt. Bár fái között megannyi lidérc,és más kóbor lény kószált,a magas,tollköpenyes alak elől mind kitértek. Tiszteletet és tekintélyt parancsoló volt, már az aurája is félelmetesen vibrált, tudatva mindenkivel, jobb ha békén hagyják.

Meztelen talpa alatt ropogott pár megszáradt falevél, tollköpenye halkan zizegett a mozgása nyomán. Lucifer elégedett volt. Szerette az őszi erdőket;a színek kavalkádját,és a kora hajnalok csípősségét. Egykori mivoltára és otthonára emlékeztette mindez, bár megmaradt csupán egy érzésnek,hiszen valójában olyan rég történt minden,hogy már nem is emlékezett rá. Hisz évmilliókkal korábban történtek.Halandó számítás szerint legalábbis. 

Gyakran élt ezekkel a fogalmakkal,szerette a halandókat tulajdonképpen. A maga démonkirályian kitekert módján mókásnak találta a gyenge,de nagyhangú lényeket.

Megállt,mélyet szippantott a levegőből és elégedetten elmosolyodott.Enyhe vérszag vegyült a csípős illatba,kellemesen csiklandozta az orrát.

-Hmm…..-halk,érdes hangon hümmögött egyet,ami egy varjú rekedtes károgására hasonlított. Annyira persze nem keltette fel az érdeklődését a dolog hogy utána nézzen,honnét is áradt a vérszag. Biztosan csak egy újabb,unalmas rablótámadás lehetett.Hangjára egy fekete árny emelkedett fel,hamar lószerű alakot öltve.Idegesen nyihogott egyet,de ahogy Lucifer megállt előtte és karcsú ujjaival megcirógatta a homlokát,máris megnyugodott.A démonkirály vértelen ajkai mosolyra húzódtak,aztán magára hagyta a lidércet és tova sietett. Szinte egész nap az erdőben kóborolt,kiélvezve az utolsó napsugarakat is, amik itt –ott még áthatoltak a lombokon.

Ahogy leszállt az éj, nem akaródzott még hazamennie. Leült az egyik fa tövébe,a tollai elegánsan szétterültek körülötte. Hátát a törzsnek vetette,és lehunyt szemekkel hallgatta a neszező erdőt.Annyira elmerült benne,hogy elszundított. Éppen ezért is nem vette észre az apró madarat, aki felé igyekezett. A kis jószág halkan csippant egyet, mielőtt bebújt volna a köpenye alá, ott pedig egy apró résbe kuporodva elégedetten hunyta le a szemeit és merült ugyanúgy álomba.

Lucifer még hajnalban sem fedezte fel kéretlen vendégét, amikor felneszelve hazaindult, előre félve attól mi is várja otthon majd. Tudta nagyon jól hogy Belial nem lesz boldog,mi több, talán úgy veti rá magát megint, mint valami fúria, hogy hol is volt eddig.Az egykori angyal igencsak nehezen viselte a lenti létet, azt pedig főképpen ha párja, azaz ő eltűnt szó nélkül hosszabb időre. Sejtései beigazolódtak, mert ahogy hazaért, Belial, mint valami hurrikán,úgy vetette rá magát.

- Lucifer! Te mégis merre kódorogtál?!- azonban a vártakkal ellentétben nem mérges volt, inkább rémültnek és kétségbeesettnek tűnt. Karjai szorosan fonódtak a démonkirály nyaka köré, sápadt arcán még a könnyei nyomát is felfedezte. Teljesen meglepte mindez, így reflexből aggódóan karolta vissza a kedvesét.

- Bels…..Hiszen mondtam, hogy elmegyek kicsit sétálni nem?

- Nem…Nem mondtad! Halálra aggódtam magam miattad! Legalább ne egymagadban mennél a felvilágba… Bármi történhet és nincs aki vigyázzon rád… A halandók annyira kegyetlenek tudnak lenni a fajtánkkal...

- Ugyan Bels. Nincs miért aggódnod.Meg tudom magam védeni.Az én figyelmem semmi sem kerülheti el...

Ebben a pillanatban a zsebében eddig hangtalanul rejtező kis lény elcsippantotta magát. Belial megdermedt az ölelésében.- Ez…Ez meg mi volt?Lucifer értetlen arccal engedte el és a köpenye mélyére nyúlt.Hamarosan egy apró,bagolyforma jószágot húzott elő, amit még értetlenebbül nézett. –Hát ez meg? Mégis miféle lény lehet?

Belial először gyanakodva méregette, aztán felragyogott az arca. Elvette Lucifertől és a tenyerébe fogta.- Szent Pokol,de aranyos! Oh, Lucifer,tartsuk meg kérlek!Ha már úgyis hazahoztad…-nézett nagy,kérlelő barnáival a másikra.

Lucifer elfintorodott.- Bels, nem kellene minden …- Kérlek… Kérlek,kérlek… Annyira aranyos…

Végül Lucifer kénytelen volt beadni a derekát.El kellett ismernie,hogy Belial nagyon meggyőző tudott lenni ha akart.A kis bagolydémon így náluk maradt, a palotában. Az angyal lelkesedésében saját kis kuckót is készített neki hatalmas lakosztályukban ,puha prémekből és tollakból,hogy otthonosan érezze magát.Mintha csak a pótanyja lett volna, úgy babusgatta a kis jószágot.

A Pokol egyik rettegett fejedelme pedig kénytelen volt belátni, hogy bár a halandók rettegik a nevét gyakorta,otthon az angyal az úr a háznál.