10. fejezet

10. Fejezet - Otthon, édes otthon

A fürdőben lévő kitörése után Azroth zavarban volt. Nem jellemzőek rá az érzelmi kirohanások, a sírás pedig végképp nem. Szinte szégyellte magát, és legszívesebben szabadkozott volna a férfi előtt, kismilliószor elnézést kérve, de a gyengéd, puha ölelés és cirógatás amit kapott csendre intették minden pillanatban.

Mintha minden aprócska mozzanata a férfinak azt suttogta volna, nincsen semmi baj, vigyázok rád. Mint egy gyerek az anyjával, pont úgy érezte magát, ahogy lassan sétáltak, és nem tudta eldönteni ez jó vagy rossz?

Ahogy kiértek az épületből, az állatok láttán egy időre elterelődtek a gondolatai. A nyulak, gyíkok, lepkék egy része körülötte szálldosott és mászkált, mint az újszülött gyermekre kíváncsi rokonok. Amint leült az ölébe másztak, a vállaira és a kis asztal köré telepedtek. Még egy szarvas is közelebbről megszemlélte, puha szőrös orrát óvatosan Azo fejéhez nyomva, amit a fiú mosolyogva egy simogatással nyugtázott. 

Miközben falatozott és élvezte a haját birizgáló érzést, valahogy megnyugodott. Mintha az angyal varázsképessége lett volna, hogy békéssé tegye a gondolatait. 

Belial szavai a maradásról megmosolyogtatták kicsit, és halovány pírt varázsoltak az arcára, ami egy kis életet vitt a halobány színébe. Pár falat után bizonytalanul nézett hátra a férfira.

-... Én szeretnék itt maradni... De, csak ha nem túl nagy teher nektek, egy sérült kölyök a kastélyban... - nézett Bel szemébe, de lassan elfordította a tekintetét, az ölében figyelő nyuszira. - Nem túl jellemző rám az a féle kirohanás, amit láttál, így nem tudom fogok e kellemetlenséget okozni. De.... szívesen maradnék itt, ezen a nyugodt helyen....veletek... Világ életemben pap voltam. Az én feladatom volt a falu békéjének őrzése, a rend, és tervezés... - motyogta magában.

Gondoskodnia kellett a falusiakról, figyelnie rájuk és kiiktatni a káros tényezőket. Beleértve az arra kóborló turistákat, a vadállatokat -akikkel könyen szót értett- , és a falu káros lakóinak "kiiktatását", balesetek formályában, hogy kerülje a pánikot. Emellett persze gondoskodott a néha "termésetes halált haló" gyerekek, akiknek elfogyasztotta a  lelkét. A termést táplálni kell. A boldog lelkek finomak voltak, és melegek, az ő kis farmja pedig ízletes terméseket hozott évről évre.

Most az egyszer úgy érezte, talán ő is kaphat egy kis figyelmet és gondoskodást. Hiszen az nem olyan rossz dolog, még ha szégyenli is hogy ilyesmire vágyik. - Ha nem bánjátok, még ha nem is örökre, de egy ideig... Lehet itt az otthonom? - pillantott fel újra kíváncsian a válaszra. Talán most, hogy összetört, kezd egyre inkább úgy viselkedni, mint egy gyerek. És a maga módján ezzel a kéréssel éli a követelődző dac korszakát.

Látva Belial szinte megnyugodott könnyes mosolyát, megfordúlt, és óvatosam most ő ölelte magához, szerető anyafiguráját. 

- Azt hiszem, nem is kell megvárnom a választ. De azért remélem most is alszol még velem, legalább annyit mint kisbagoly formámban. -engedte el finoman, éppen csak anynira, hogy lássa pimasz, de úrias mosolyát.